Biden lemondta utolsó elnöki útját

2025. január 09. 10:22

A világ egyik fontos vezetőjével találkozott volna, de a Los Angeles-i tűzvész keresztülhúzta a számításokat.

2025. január 09. 10:22

Utolsó tengerentúli útja lett volna még hivatalban lévő elnökként, de kénytelen volt lemondani a találkozót Ferenc pápával Joe Biden – írta meg a Politico.

Az ok szomorú: Los Angeles-szerte továbbra is tombolnak az erdőtüzek, brutális pusztítást hagyva maguk után.

Ezt is ajánljuk a témában

A Fehér Ház tehát bejelentette, hogy az utazást szerda este lemondták, nem sokkal azután, hogy az elnök visszatért Los Angelesből, ahol az erős szél miatt gyorsan terjedő tüzek új „programot” adtak az elnöknek, aki eredetileg két emlékmű felavatását tervezte a környéken.

„Miután este visszatért Los Angelesből, ahol a mai nap folyamán találkozott a térségben tomboló tüzeket oltó rendőrséggel, tűzoltósággal és sürgősségi személyzettel, és jóváhagyta a kaliforniai katasztrófaállapot bejelentését, Biden elnök úgy döntött, hogy lemondja olaszországi utazását”, hogy a vészhelyzet megoldására összpontosíthasson – közölte az elnök sajtóosztálya.

Az elnök korábbi politikájának bírálói ugyanakkor Bidenék orra alá dörgölték: ismét visszaütött a woke személyzeti politika, a forrásmegvonás és az amerikai érdekek Ukrajna érdekei alá rendelése, ugyanis kiderült, hogy a tűzoltóság korábban azzal büszkélkedett, hogy ők kaptak először női, LMBTQ-orientációjú vezetőt a szervezet élére, ezzel párhuzamosan azonban megnyirbálták a tűzoltók költségvetését, 

a feleslegesnek ítélt felszerelést pedig Ukrajnába küldték.

Mindeközben az évtizedek óta nem látott tűzvészben eddig több mint 4000 hektárnyi terület égett le, több mint 30 ezer embert kellett kitelepíteni, valamint több mint 100 épület semmisült meg.

Bidennek korábban is volt magyarázkodni valója a háromnaposra tervezett, pápalátogatással megfejelt római út miatt, azonban így tényleg jobbnak látta kihagyni ezt az utolsó vizitet.

***

Nyitókép: JIM WATSON / AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2025. január 09. 19:29
Bidennek már nincs ideje másra mint hogy még felégessen maga mögött mindent aztán irány a jól megérdemelt nyugdíj..
Beszélgető
2025. január 09. 11:46
Ment volna az utolsó kenetért. Semmi baj, majd a drogos porontya leszarja a sírját. Az jobban illik hozzá.
patriota-0
2025. január 09. 11:34
Még jó, hogy az utolsó útját nem tudja lemondani a rohadék.
Tehetős Totó
2025. január 09. 10:59
Látod papa azt a füstölgő kupacot? Leégett a bűncselekményeim színhelye. Kár az amnesztiáért...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!